Versek

Gondolatok


Tél - Tavasz

Téli álom

Húr nélküli lantot penget a képzelet,
a Tél-tündér váratlan érkezett -
halvány kezével végigsimít a tájon:
zúzmara-álom - apró, didergő jégcsapok
csengetnek kristály-dallamot, és
egyre halkuló dalát dúdolja jégvirág:
tavaszról mesél, mielőtt aludni tér...

A víz színét szivárványszínű jég
borítja már, dermedt a csend, csodára
vár: egy hópehely puhán arcomra hull,
azután még egy, s hangtalanul -
lábujjhegyen - közelít, oson a Tél,
egymásba olvadó színek helyén most
minden szikrázó fehér...

Rózsák tánca

Most járják utolsó táncukat,
aztán csendben lehullanak:
színes takaró - fehér havon,
sok rózsás, vörös szirom -
még őrzik illatát a nyárnak,
és várnak, egyre várnak,
halkan susogva jóéjszakát,
míg hófehér csipkés ruhát
terít rájuk a tél, s hárfa-
hangján a szél dúdolja
altatódalát, ők ott állnak
csillogón, mint megannyi
ezüstös jégvirág…

 

Fáradt délután
 

Egy fáradt délután
csókodra vágyva,
csendben lopózva,
meg-megállva
táncolt a szív, a
gondolat: mert
vártál rám, mert
vártalak…
S míg hópihét
szitált az ég,
dacosan büszke
szégyenét csak
a Hold fénye látta,
szerelmes igézetét
csillagként szórva
szét a havas tájra…

 

Jégmadár

Egy cseppnyi csend,
ezüstös fénysugár,
halványkék ég
a Jégmadár...


Dermedt faágon
álldogál, telet őriz,
tavaszra vár
a Jégmadár...


Cibálta szél,
perzselte nyár, de
büszkén állja a vihart
a Jégmadár...

Múlt álmain lebegve
száll, és mindig
új csodára vár
a Jégmadár...

 

Tél volt akkor is…

Ünnepváró Karácsony-reggelen
a kicsi szánkó megpihen,
apró lábnyomok csikorgó havon,
s a képzelet benéz egy ablakon,
odabent csillogás, jó meleg,
a szobából anya integet:
a kép tiszta, az üveg halovány,
s az emlék áttör az Idő falán:
nagyi kalácsot süt, diós perecet,
apa fenyőt hoz - most érkezett,
apró szikrák nagyapám szemében:
„angyalokat láttam az égen”,
s én elhittem minden szavát,
mert igaz volt, akár egy
szál virág, szívemben él,
nem hervad el soha, mert
a szeretet maga a csoda…

 

Befagyott vízesés

Befagyott vízesés:
a rohanás jégbe zárt pillanata
Lélek - Idő-kapuja,
itt minden csepp mozdulatlan
várakozás - jég-alakban
a csend morajló hangokat
teremt: víz robaját, Élet zaját
egyszer majd boldogan
zúdul alá a mederbe
szikrázó, fehér kövekre
és szalad... szalad, akár
egy csillogó patak, de
most nem más, csak
egy jégbe zárt
... pillanat ...

 

December

Havat ígér a csend:
ködöt szitál a tájra, s
az árva földet takarja
sok csillogó levél -
hártyát feszít a tél
a víztükör színére, s
az égre rózsás pírt
lehel az éj...
álomba dermedt,
dér csipkézte bokrok
tépett tündérruháján
szikrázik a fény...

 

Csöndet szitál az est...

Csöndet szitál az est,
sötétkék álmot fest az
égre: egy csöpp ezüst a
kékbe - állócsillag -
gyermekkorom, azon a
méz-illatú Karácsonyon...
egy régi mesekönyv zizzenő
lapjai, kristály-csengettyű
hangjai óriás fenyő alatt:
kövek között bukdácsoló
patak és hóban guggoló,
aprócska házikó...
A régi kert - gyermekkori
barátok, talán ott álltok
most is a sövény mögött -
nevetésetek visszhangzik
mohos falak között, és áttör
a csenden, itt muzsikál
fülemben, s a hosszú-hosszú tél...
Sohasem lesz már olyan fehér
a hó - a tó őrzi még korcsolyánk
jégbe karcolt nyomát...
A szilvafát derékba törte az
Idő, de áll a vén dió - egyre nő -
ágai felém integetnek, mint jó
barátok, körbevesznek az álmok,
fölöttem angyal-szárnyakon lebeg
a múlt: egy kép, mely örök, mely
soha nem fakul...

 

Emlék-füzérek

Fényfüzérek:
a város gyöngyei,
egymáshoz kapcsolt
láncszemek:
folyó, házak, hegyek,
két part között átívelő,
múltat, jelennel
összekötő emlék-hidak:
kavargó hópihék
vas-szürke ég alatt,
vers-foszlány,
tépett papírlapon,
árnyékok a tavon:

„Hideg kéz a zsebben,
várom, hogy felmelegítsd:
ág reccsen, a csendben
madártoll hull a hóra,
vannak percek,
amikor megáll az óra,
ez most ilyen…”

 

Tavasz lesz...

Lassan lecsúszik a tél
könnyű, fehér fátyoltakarója
- a jég olvadni kezd -
ezüst-cseppeket hint a hóra, s
szél-hárfa csengő dallamán
új tavasz ébredez...
- fák sóhajtanak -
ágaik nyújtóznak a fényben,
orromban friss fű szagát
érzem: virágok illatát,
kék pille szárnyát bontogatja,
rámosolyog a Napra, s
egy harmatcsepp áttetsző
prizmáján keresztül
ragyogó színekre bomlik
a Világ...

 

Tavaszi dal
 

Ünneplőbe öltöztetem a lelkem,
hajamba virágot fonok -
forrás vizével töltöm meg a korsót,
tenyeremben madárkát hozok...

Öleljenek körül a hangok,
mint csengő harangok...

Ujjaimmal végigsimítom arcod,
szívedbe jelet karcolok -
és csók-pecséttel zárom le az ajkad,
hogy rám gondolj, amikor hallgatod...

 

 

Tavaszi reggel
 

Az éjszaka még vaksötét
bársony-puhán dereng az ég
s alig pirkad a láthatár
már megszólal egy kismadár...

Félénk kis hangja élesen
hasít a csöndbe fényesen
a csöppnyi rés utat talál, s
kigyúl az első napsugár...

Amott a sápadt Napkorong
a hegy mögött most felborong
- aranyló tányér, égi jel -
most minden madár énekel...

Új Tavaszt, új napot köszönt
az ének szárnyal odafönt
betölti szívünk dallamát:
Jó reggelt! Ébredj föl, Világ!

 


Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.