Időjárás
Időjárás előrejelzés


Versek

Gondolatok


Verseim I. - Vendégkönyv

Üdvözöllek honlapomon, kedves Látogató!


Ébredés

Éjszaka - csend mindenütt - az
óra halkan üt, tovább ketyeg,
lustán számolja a perceket: a
lét sötét homályba hull...
bársony-virágok szenderegnek,
lágy szirmait a képzeletnek
magára zárja a tudat - úgy
őrzi mélyen, ringatja ölében,
akár az álmokat - pattan a zár,
s fájdalom-börtönéből lassan
kiszabadul, szomjazva felsóhajt
a Lélek: fölötte kék fátyol
lebeg, hunyt pilláin még könny
rezeg, de holnap újra ébred...

 

Reggeli gondolatok

A függöny kéken lebben
- ez is jó most -
a csendben ujjaim közt
átszűröm a Napot...
félálomban a reggel
pulzáló erekkel ébred,
mint rózsás hajnalok,
a nyugalom, mely körbevesz:
monoton csepegő eresz,
friss kenyér illata, s
a fákat mosdató eső
egyhangú, halk ritmusa
- a létezés -
reggeli, meghitt zajok,
múlt és jelen most eggyé
válik bennem, az élet
ott zenél fülemben,
én hallgatok...

 

A patak két oldalán
 

A patak két oldalán átbólogat egymáshoz
fűz és platán: ág-karjaik hajlongva vágynak
egy ölelést, csak arra várnak.

Míg madárszárnyon repülnek az évek,
árnyékaik lassan összeérnek…

A híd korlátján áthajol, még ott időz valahol
az emlékezet, és vízbe hullajt  néhány levelet,
amit az Idő magával sodor.

 

A Pillanat...

Most ne szólj, csak feküdjünk
így, mozdulatlanul a fűben, a
szavakon túl is van világ -
érzed a rétek illatát? fejünk
fölött a fák lebegő, üde zöld
sátra nyit ablakot az égre,
most csak kezed simuljon az
enyémbe, hallgasd lüktető
dallamát - ne szólj...
a hang megtöri a varázst, a
szívek templomában most
halk suttogássá csendesül a
lélek - én a ki nem mondott
szavakból is értek, aludj csak,
vigyázok reád...

 

 

Párban ringó csónakok

 

Párban ringó csónakok,
úsznak, összeütődnek,
a bordázat reped, törik,
- szilánkok kergetőznek - 
és nap, mint nap megvívják
csöndben a maguk harcát,
temetve hullámsírba gondjaik,
s az Élet nagy kudarcát...
Céltalan sodródó hajó,
 a szél vitorlát csapkod,
korallzátonynak ütközik
vagy eléri a partot,
hány nap még, mennyi 
szenvedés, amíg magányos
útját rója, s a végső percben
feltűnik a sors mentőhajója…
Fényes yacht: fedélzetén
üvegcsörömpölés és lárma,
de Hamupipőke soha nem
jut el a bálba, üvegcipőjét
egy hullám kisodorta
a partra, helyette
gyémánt-tűt kapott,
pedig nem ezt akarta...
Viharvert halászcsónak
- egy legény -
füttyösre áll a szája,
hálót vet, vödröket cipel,
nem gondol semmi másra,
kétség vagy gyötrő fájdalom
nem marcangolja lelkét,
ő nyugodt, mint az óceán,
és szabad, mint a fecskék...
Sorsok... hajók... és tengerek...
hullámzó hegyek lánca,
ringatja őket csendesen
az Élet lassú tánca...

 

Ha szeretsz...

Ha szeretsz, ölelj magadhoz,
és vigyél - ne langyos szellő,
forgószél legyél - ne töprengj,
ne habozz, az élettel ne alkudozz,
s akár sötétségbe a fény, úgy hullj belém...
két szikra csapjon össze, mint a
kard - hozz esőt, zivatart, s
lángot, mely égig ér - ha szeretsz
halálom legyél...
hadd szülessek újjá veled,
szerelmed - tüzes bélyeged - égesd belém,
legyünk mi árnyék és a fény:
a világosság két fele,
egymást kioltó végzete,
új vágy és új remény -

ha szeretsz...

 

Emlék (Ricordo)

Ne bánkódj értem, ne sírj, kicsi kedves,
mert el kell válnunk akkor is, ha fáj,
az őszi táj már ködfoltoktól nedves,
és rég elmúlt a tavasz és a nyár...


Hűs esti szellő őrizze az álmod,
míg képzeletem hozzád visszajár,
a régen volt és mindig visszavágyott
csókjaink emléke rád talál...


Téli faágon hólepel, ha csillan, s
fagyos szél zörget házad ablakán,
az édes óra visszatér egy percre,
mint akkor rég, szerelmünk hajnalán...


S majd színt varázsol arcodra, ha fázol,
mint kandallóban tűzpiros parázs,
és csöppnyi lángot rajzol két szemedbe,
akár egy izzó, tűnő látomás...


Akkor se sírj, ha elkerül az álom,
hallgasd szívednek régi dallamát,
behunyt szememmel én is újra látom,
és újra élem az örök csodát...


A szerelem az egyetlen ajándék,
szegény, kinek belőle nem jutott,
végzetes harc vagy csupán könnyű játék,
ha már csak emlék, akkor megtudod...

 

 

Az ablaknál…

Ablakon legördülő cseppek:
áttetsző, víz-színű patak,
tisztára mosdat mindent:
reményt, csalódást, vágyakat,
minden nyugodt… az eső
halkan, egyhangúan kopog,
egy másik ablaknál te is,
ugyanazt hallgatod:
a kottát együtt írtuk, a
vers most is zenél, s ha
másik dalt dúdolgat
nekünk az őszi szél,
néha még halljuk azt
a régi dallamot, s egy
vízcsepp harmatán az
emlék átragyog…

 

A csend tava

Csend-tóba hálót merít az éj,
szél-hárfáján az ősz zenél
- varázslók fejedelme -
mint bíborszínű kelme
omlik le falakról a repkény,
fák lombjai közt keresném
a nyár utolsó üzenetét,
s a szél gondtalanul
tépi szét az álmokat...
Fekete ablakkeretben
hófehér függöny lebben
- még hajnal sem dereng -
mint alvó madár puha szárnya
végigsimítja vállamat az
éj sötét árnya...
Tinta-kék égi tóba lassan
csordogál a csillagok
ezüst folyója: minden
csillag egy-egy sziget,
talán egy most született,
és fénye még nem rajzolt
jelet az égre, s ami ott
pulzál fejed fölött, talán
már rég kihunyt, elköltözött,
de sugarát még ott őrzöd
szívedben, és lángja
visszatükröződik szemedben,
némán is beszél...
Csend-tóba hálót merít az éj,
szél hárfáján az ősz
zenél... zenél... zenél...

 

Magányos cédrus
(Csontváry képe nyomán)

Magányos cédrusok vagyunk mi,
emberek,cibálnak bennünket vad
szelek, orkán zúg fülünkbe gyilkos
dalt, de mégis álljuk a vihart...
Ágaink meghajolnak, mint kinyújtott
kezek, néha meg összeérnek, ilyenkor
együtt feszülünk a szélnek...
Hajlik a törzs, reccsennek az ágak,
eltörnek remények és vágyak,
villám cikáz az égen, szürkén és
sötétkéken gomolyognak a felhők,
néhány vastag ág is eltört, majd
átvonul fölöttünk a vihar...
s a cédrus újra kihajt - élni akar!

Marc Chagall festménye

Szürrealizmus

Fénye a mának:
tegnapok kusza árnya
- egy érzés -
víz felett lebegő pára
nem-lét homályán
imbolygó árny-alak
áttetsző kék színek
csupasz falak...
fejtetőre állt, furcsa
sejtelmes világ:
elpattanó húr, lehajló
fűzfaág, álom határán
ébredező Lélek
a kép figyel...

vagy te nézed a képet?

 

Rajzolok

Ölemben vázlatfüzet
- rajzolok -
vagy inkább csak
vázolgatok:
vonalakat - félig behunyt
szemmel
ceruzával, tollal, ecsettel
oda se nézek, ott belül
látom a képet:
tó, sirályok, kék ég
- szemed - csillagok
álmok, képzelet...
"Te mindig ugyanazt látod,
nem változol soha?
Javíthatatlan, ostoba!"
Na jó, akkor festek zöld erdőt
bérceket, zúgó folyót
magas hegyet
itt egy patak, s egy
madár, ki csőrével itat
egy másikat
aztán felszállnak
lebegve, egymás mellett
a Végtelenben
repülnek, magasan...
"Te nem tudod, hogy aki
szárnyal lezuhan? Térj
vissza a földre!"
Rendben van - itt egy körte
- veszélytelen téma -
kicsattanó, kerek
akár egy vásott gyerek:
orra körül szeplők
- haja kócos -
kezében alma...
mintha te szaladnál ki
az udvarra öt évesen
játékra, nevetésre
éhesen, amikor
még minden mesének
jó a vége:
"Már megint ábrándozol?
Fel kéne nőnöd végre!"
"Igaz, fel kéne nőnöm
végre...
könyörgöm - még ne!"


 

Szerettem volna

Szerettelek volna ismerni, mint gyermeket,
fára mászni, fűben rohangálni veled -
lepkét kergetni, virágot szedni a réten,
elbújni tündérmesékben - felfedezni új, és
újabb csodákat, szivárványfényből építeni
várat, szívem titkait elmondani neked, ha
bántanak, együtt sírni veled, és álmodozva
hallgatni dalod - bizakodva várni a holnapot:
őszinte szívvel, csillogó szemekkel, nem
sejtve azt, hogy fel kell nőni egyszer, mert
véget ér az álom, s oly kegyetlen az élet,
akkor szerettelek volna ismerni téged,
mikor nem ismerted még a bánatot: igazi,
ártatlan gyermekkorod...

 

Halak

Egy ugrás a végtelenbe…
ugrás az ismeretlenbe,
árnyékod az akvárium
falán lebeg, habozol még,
de megteszed, mi vár rád
holnap, nem tudod,
a tenger mély, át nem láthatod,
és mégis vonz a távol,
a szabad repülés, most
nem mérlegeled: igaz vagy
tévedés… talán örök, talán
egy pillanat, a sors száguld
veled, mint repülő halak…

 

Képzeld el...

Tedd arcod tenyerembe
- jó, puha fészek -

Tedd arcod tenyerembe
-ne szólj, én is csak nézlek -

Tedd arcod tenyerembe
- így, némán kérlek -

Tedd arcod tenyerembe
- mit mondanék, te érted -

Tedd arcod tenyerembe
- hogyha szeretni vétek -

Tedd arcod tenyerembe
- s én feloldozlak téged -


 

Szeretet

Az én csillagom - a te szemedben ég

Az én álmom - a te meséd

Az én erőm - a te hited

talán csak ennyi a Szeretet...

vigyáz rád, láthatatlan kísér, s

nem múlik el, ha az

Élet véget ér...

 

Vers a szeretetről

Ha tűz a Nap, árnyékot tartok föléd,
ha dideregsz, tüzet gyújtok neked -
elűzöm sötét árnyékaidat, és kölcsönadom
szárnyaimat, hogy repülni tudj, ha a
tiéd elveszett... ha elakad hangod,
énekelek helyetted, és könnyeidnek
kristály-cseppjeit összeterelgetem, s
majd erősebben dobog szívem, amíg
zsibongva tér vissza ereidbe az élet -
ha csüggedsz, hitem segítsen téged,
mert ez a szeretet: segítő kéz, vigyázó,
féltő szemek...

 

Itália

Ahol kékebb a kék,
s a tenger ragyogó smaragd,
ahol gyermekek nevetését
visszhangozzák hófehér falak,
virággal ringó csónakok
úsznak a csatorna vizén,
s galambok repkednek
a város főterén…
Nyitott ablakból dallam száll,
egy leány integet, sirály-csapat
köröz a háztetők felett,
leander-bokrok illatát hozza
felém a szél, s ahol minden
egyes kavics titkokról mesél.
Itália…
érett habzóbor gyanánt

kortyolgatom neved,
emlékeimben fölmerülsz,
mint azúrkék sziget…

 

Nyár esti hangulat

Távolból érkezik a hang
- ezüstös kis harang -
elomlik, szétterül a tájon,
mint puha, sötétkék bársony
simul tenyerembe a csend:
odafönt, idelent, lassacskán
eggyé válik, összeolvad az éj
- tücsök zenél -
köveken csobbanó patak
hullámai alatt szunnyadozik
az est, sóhajtva lélegezni
kezd körös-körül a táj, s az
álmodó nyári éj hajnal
csókjára vár...

 

Nyár végi búcsúzó
 

Folyó partján a Nyár tűnődve
ballagott, végigsimítva
virágok szirmain, szelíd
mosollyal búcsúzott:
még néhány izzó percet
hátrahagyva
föltekintett a Napra,
hajába tűzte sugarát, s
a fák egymásra hajló lombjai
alatt lassan sétált tovább...
narancsvörös ruhája lebbent,
majd eltűnt hirtelen, hogy
megjelenjen újra zöld
leveleken - hullámok
fodrain aranylón csillogott, s
egyre halkult az ének, amint
távolodott...
lába nyomát a Tél friss
hóval fújta be, alatta
megzizzent az ősz
tarka levélszőnyege.
Ha hűvös szél zörgeti
házad ablakát, a Nyár még
most is énekel: hallod dalát?

 

Ősz

Csillogó arany ősz -
nyírfáknak ékszere...
mint lányhaj omlik alá
a fűz, és megannyi rege
szálldos - susog a lomb
alatt, míg jő az alkonyat
narancsvörös a vérjuhar,
megannyi hangulat...
a tűztövis bogyói közt
fázósan bukdácsol a szél,
és dalra kél a vén dió,
zörög a sok levél...
Aludj - aludj csak néma
kert, én őrzöm álmodat,
míg hólepel borítja el
a csupasz ágakat...
álmodd - álmodd a szép
tavaszt, most alszik a
vetés - hintázó hópelyhek
alatt az újabb ébredést...

 

 

Szabad vagy

Helyezd rá kezed a Világ ütőerére,
és hallgasd: hogy dobog...
lázasan vergődik, vadul száguld
a vére, de te meggyógyíthatod,
hisz jól látod, miért vergődik,
mitől nagybeteg - költő vagy
tollad a fegyvered - ajkadon
fáklyaként világítanak, sötét
homályban is utat törnek a
szavak: erőt adsz, új reményt,
új hitet - mert szabad vagy -
s lelkedet senki és semmi nem
veheti meg...

 

Titkok

 

A szem rebben, kinyílik, és lát
- szemrebbenés nélkül elárulja titkát -
szemtől szemben kutat a mélységekben,
és feltárja az IGAZAT:
nincs ajtó, nincsen zár, nincs lakat,
gondolataid elhallgathatod, de
elárul szemed, a mosolyod,
borongós árnyék homlokod fölött,
egy mozdulat, mely falba ütközött...
s ha költő vagy, csak mozdítsd
meg a tollad: soraid árulkodnak rólad,
s ha bénultan pihen öledben két kezed,
a hallgatásod még beszédesebb:
felajzott íj, vihar előtti csend,
sebzett madár, mely odafönt kereng,
majd tenyeredbe lehullajt egy tollat,
s megszólalsz ma még vagy szólni
fogsz holnap: szívedben, agyadban
dübörög  a hang, súlyosan kondul,
mint lélekharang:
átok, áldás vagy súlyos kereszt?
- ÍRNOD KELL -

mert mást nem tehetsz...

 

Hozzászólás / vendégkönyv



Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.